Bemutatjuk a Taninform Iskolaadminisztrációs Rendszert
A Taninform Iskolaadminisztrációs Rendszer 2005-ben vált elérhetővé a közoktatási intézmények és fenntartóik számára. A költségvetési törvényben meghatározott informatikai normatíva lehetőséget biztosított arra, hogy az intézmények és fenntartóik által végzett iskolai adminisztrációs munka a program használatával könnyebben tervezhetővé és egyszerűen elvégezhetővé váljon.
A Taninform iskolaadminisztrációs rendszer az iskola egészére vonatkozó adatok nyilvántartása mellett képes az intézmény dolgozóinak személyi- munkaügyi- és béradatainak, valamint a tanulók személyi és oktatással kapcsolatos egyéb adatainak kezelésére is. Az oktatásszervezési funkciók között megtaláljuk a tanév, tantárgyfelosztás, órarend, osztály és csoportbeosztás, naplók kezelését, a tanuló részvételeinek, a foglalkoztatottak helyettesítésének, túlóráinak nyilvántartását is. A rendszer adminisztrálja a tankönyvekkel, étkezéssel kapcsolatos adatokat.
A szoftver olyan integrált megoldást kínál az oktatási intézmények számára, mely segítségével egységes felületen, egy rendszeren belül képesek kezelni az iskolai adminisztrációs teendőkkel kapcsolatos feladatokat. Beépített teljes értékű elektronikus naplójának köszönhetően egyre több helyen térnek át a papír alapú nyilvántartásról az elektronikus naplóvezetésre. Az Internetre épülő technológiának köszönhetően a szülők és a tanulók is közvetlenül információhoz juthatnak a Taninform rendszerből, ezáltal egy új kommunikációs csatornát nyitva az oktatásban érintett felek között és javítva a közösségi szolgáltatásokat. A szülők és tanulók megtekinthetik elektronikus ellenőrzőjüket, hiányzásaikat, információhoz juthatnak az iskolai eseményekről, és kapcsolatot teremthetnek a pedagógusokkal is.
A program használatával az intézmények könnyebben tudnak eleget tenni adminisztrációs feladataiknak, és adatszolgáltatási kötelezettségeiknek is. A rendszer egyik kiemelendő funkciója, hogy az általa eltárolt adatokból képes a minden év októberében kötelezően benyújtandó közoktatási statisztika automatikus elkészítésére. A szoftver az adminisztratív feladatot nagymértékben lecsökkenti. Továbbá lehetőség van a pedagógusok kéthavi órakeretének kiszámításával.
A szoftver úgynevezett moduláris felépítésű, melynek köszönhetően az egyes intézményi sajátosságok könnyen elkülöníthetőek. Más-más modulok kerülnek aktivizálásra például egy óvoda és egy szakközépiskola esetén. Ez a megoldás biztosítja, hogy mindenki csak a számára szükséges programrészekhez férjen hozzá, amellett, hogy minden résztvevő ugyanazon rendszer keretei között végzi a munkáját. Így olyan összesített kimutatások készíthetőek, melyek nagyban megkönnyítik a fenntartó szervezet munkáját, azáltal hogy átfogó képet biztosítanak az általuk fenntartott intézmények legkülönbözőbb létszám és egyéb adatairól.
Nagy előnye az Internet alapú technológia, így a felhasználása helytől és időtől független. Gyakorlatilag bármely Internet kapcsolattal rendelkező számítógépről használható külön telepítés nélkül is.
A rendszer alkalmazkodik a változó jogszabályi háttérhez, amely szerint egy módosuló törvény esetén a változásnak megfelelően történik meg a program frissítése.
A szoftver óvodától iskoláig minden típusú közoktatási intézmény számára hozzáférhető. Megoldást kínál továbbá az eltérő adottságú közoktatási intézmények számára, hiszen egy olyan kistelepülési iskolában is, ahol nincs megfelelő informatikai háttér, kiválóan működtethető. Eszköztakarékos, mivel az Internet alapú technológia miatt helyileg nem igényel külön szervert,. Az illetéktelen használatot egy biztonságos jogosultságkezelő modul akadályozza meg, ennek feladata továbbá az is, hogy a különböző felhasználók más-más részeit tudják csak használni a programnak (létezik pl. igazgatói, iskolatitkári, tanári felhasználói jogosultság).
A szoftver alkalmas továbbá a szakképzési intézmények speciális adminisztratív teendőinek támogatására, elvégzésére is. Teljes értékűen támogatja a moduláris felépítésű szakképzést, szakmai adatbázisa tartalmazza a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet által kiadott Központi Képzési Programokat és Szakmai és Vizsgakövetelményeket, lehetőséget nyújt erre építve képzési programok, tantervek egyszerű létrehozására. Vezetői Információs Modulja a törzs-, oktatásszervezési, és szakképzési adatokat feldolgozva számos statisztikai kimutatással, riporttal segít a vezetőknek a döntéshozatali folyamatok során.
A szoftver használata során a fenntartónak is van lehetősége az intézmények naprakész adatainak megtekintésére, az adminisztráció nyomon követésére és ellenőrzésére. A közel 100 beépített, rugalmasan paraméterezhető lekérdezés, riport, statisztikai kimutatás mellett egyéb funkciók is biztosítják a fenntartók munkájának hatékonyságát.
A fenti lehetőségek együttesen segítették a Taninform programot abban, hogy piacvezető szoftverré váljon.
A felhasználók minél szélesebb körű kiszolgálását segíti a Taninform programon belül küldött Hírlevél, amely rendszeresen tájékoztatja a programot használó intézményeket, fenntartókat az aktuális frissítésekről, a bekerült új programrészekről, a fejlesztés állásáról.
A felhasználói igények minél magasabb szintű kielégítése érdekében telefonos ügyfélszolgálat áll munkaidőben az ügyfelek rendelkezésére. A Taninform működtetése során felmerülő esetleges kérdésekről, jelentési, adatszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolható információkról, valamint a szerződésekkel és szolgáltatásokkal, kapcsolatos napi ügyintézésről érdeklődhet. A telefonos ügyfélszolgálat munkatársai mindig naprakész tudással állnak a felhasználók rendelkezésére mind informatikai, mind pedig a közoktatás rendszerével kapcsolatos kérdésekben is.
A rendszerről további információt találhat a
www.taninform.hu honlapon vagy pedig kérjük érdeklődjön az ügyfélszolgálatunk valamely alábbi elérhetőségén:
Telefon: 52/541-442
Mobiltelefon: 30/633-97-49
Fax: 52/541-474
ugyfelszolgalat@taninform.hu
- könnyen elérhető, gyors, internet alapú technológia
- integrált elektronikus napló
- intézményi alapadatok, tanuló-, foglalkoztatott-, eszköz- és helyiségnyilvántartás
- munkaügyi adatok kezelése
- teljeskörű oktatásszervezés
- étkezés, kollégium, alapfokú művészetoktatás, óvoda
- könyvtári modul
- sokrétű kimutatások, grafikonok, nyomtatványok
- e-learning
- szakképzési modul, modultérkép, programtervező, kompetenciakezelés
- egyéni tanulási útvonalak, mérés-értékelés
- Vezetői Információs Rendszer, cégnyilvántartás, számlázó modul, dokumentumtár
Informatikai normatíva
Kérem, engedje meg, hogy felhívjuk szíves figyelmét a 2010. évi költségvetési törvény szerinti kötött felhasználású informatikai normatívára. A támogatást idén is az intézményfenntartók igényelhetik és csak folyó évben használhatják fel. A közoktatási intézmények informatikai fejlesztését szolgáló, kötött normatíva felhasználásának rendjét a 21/2010. (V.13.) OKM rendelet szabályozza, amelyet megtalálhat a Magyar Közlöny 2010/78. számában.
A rendelet szerint a fenntartók a támogatást új informatikai eszközökre, valamint akkreditált szoftverekre fordíthatják. A normatívát a fenntartónak kell igényelnie, legkésőbb 2010. június 4-ig. Levelünkhöz mellékelünk egy segédletet, amelyben a normatíva igényléséhez szükséges legfontosabb tájékoztató információkat összegeztük.
Az igénylést elektronikus úton kell megtenni (www.okmt.hu/elektronikus_igenyles weboldalon), majd az adatok beírása után keletkező adatlapot a Rendelet 4. § (1) szerinti címre, postai úton, két eredeti példányban a mellékletekkel együtt eljuttatni.
A határidőre tekintettel javasoljuk, hogy az igénylés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében ellenőrizzék a regisztrációs adatok helyességét, lépjenek be az elektronikus igénylés oldalára, illetve készítsék el a beadandó mellékleteket. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az igénylés dátuma a benyújtási határidőt is jelenti.
Amennyiben kérdése merülne fel, Ügyfélszolgálatunk a következő elérhetőségeken áll a rendelkezésére:
Tel: 52/541-442
Fax: 52/541-473; 52/541-474
Mobil: 30/633-97-49
E-mail: ugyfelszolgalat@taninform.hu
Tisztelettel kérjük, hogy a hatékony adminisztráció érdekében a kitöltött adatlapot (1. számú melléklet A) pontja) a normatíva igénylését követően, 1 másolati példányban szíveskedjen eljuttatni az Ügyfélszolgálatunkra faxon (52/541-474; 52/541-473), vagy postai úton (cím: Taninform Ügyfélszolgálat 4025 Debrecen, Erzsébet u. 48.).
Debrecen, 2010. május 17.
Tisztelettel:
Újj Zsolt
ügyfélkapcsolati igazgató
Taninform Ügyfélszolgálat